Tücsök csoport

Tücsök csoport


Óvó nénik: A. Mária (Mária néni) és N. Gáborné (Zsike néni)
Dadus néni: Ny.-né P. Kinga (Kinga néni)

A Tücsök csoport a Szent Gellért Óvodának az Aga utcai telephelyén lévő csoportja, természetesen ez is vegyes csoport, 25 gyerekkel.

Abban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ebben az épületben is van tornaterem, így hetente kétszer is tudunk testnevelés foglalkozást tartani a sok labdával, kötéllel és egyéb tornaeszközzel felszerelt teremben.

Csoportunkban hangsúlyosak a környezet megismerését szolgáló foglalkozások. Az udvarunkon minden tavasszal különböző zöldségeket, virágokat ültetünk, és azokat folyamatosan gondozzuk a gyerekekkel.

Kedves időtöltésünk az udvari játék és egyéb kinti elfoglaltságok. Szeretnénk a csoportunkba járó gyerekeknek megtanítani, hogy a természetet a Jóisten alkotta, ezért nagyon kell rá vigyáznunk.

Mindennapjaink szerves része az ima-élet. Ilyenkor elcsendesedik a gyermeksereg, és egy gyertya köré letelepedve gondolkodunk, beszélgetünk közösen arról, hogy mit is jelent Isten gyermekeként élni a Földön. Ilyenkor meglepően sokat tanulunk mi óvónők is a gyermekektől. Hogy ezt a kis csendet meg tudjuk teremteni a csoportban, szükségünk van arra, hogy ilyenkor rend legyen körülöttünk. Ezért a csendes percek előtt mindig megszólal a kis csengő a gyermekek által, ezzel jelezzük a pakolási idő eljöttét.
 

   


Tücsök csoport fontos embere a mindig segítőkész dadus nénink, Kinga néni. Bizony, ha Ő hiányzik, nincs könnyű dolga az óvó néniknek és a gyerekeknek. Sok múlik az ő mindig figyelmes jelenlétén, gyermekszerető lényén.